A pap nem tudta elkezdeni ünnepi szózatát, mert mindenki a pulpitusra felkapaszkodó kényes hermelinre figyelt, fényes szőrére, elegáns mozdulataira, ahogy ráérősen, de határozott elszántsággal egyre feljebb kúszott a bíbor bársonyon. Fogai között hegyes ceruzát tartott, időnként, amikor haladtában megállt, megforgatta a szájában, rágott rajta egy keveset. A rövid, döbbent csend után a gyülekezet morajlani kezdett, a hívek összesúgtak, szép, persze, hogy szép, de mégiscsak egy rágcsáló. A hermelin közben a szószék tetejére ért, szembenézett isten meglepett szolgájával, majd hegyes ceruzájával megkopogtatta a mikrofont. Oresztész, aki az egyik hátsó sorban foglalt helyet, úgy érezte, pillanatokon belül valami kivételes eseménynek lehet a tanúja, de mielőtt bármi rendkívüli történhetett volna, a hangárt előírásszerűen kiürítette a rendészet, hogy a hosszú útról megtért sugárhajtású gép megszokott helyére begördülhessen.