2017. 01. 20.
Posztmodern tolvajnyelv?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Posztmodern tolvajnyelv?

Interjú velem. Hosszú és unalmas. Csak elszántaknak! - Egy irodalmi strukturalizmusra fanyalodott kékharisnya gondolkodásmódja? Kérdezi a kérdező. Válaszom: tudatos elszántsággal törekedtem arra, hogy értelmező-értékelő-elemző textusaim

  • egyfelől maximálisan megfeleljenek annak a bizonyos intellektuális szakzsargonnak, mi több, ezen belül értelmük, érvényes jelentésük legyen,
  • másfelől viszont ugyanezt a szakzsargont a beavatatlanok számára komikussá is tegyék.

Vagyis: szinte minden ilyen értelmezésben azt kívántam elérni egyfelől, hogy a nyelvfilozófiában, egzisztencializmusban, posztmodern recepcióelméletben és egyéb huncutságokban jártas vájt fülűek nyála elcsöppenjen a gyönyörűségtől, amikor ilyen mondatokat olvasnak:

  • A Szembesülés szerzőjét a strukturalizmusok utáni elméleti pozíciója vagy a temporális irodalomelméleti paradigmák melletti elkötelezettsége miatt nem érheti vád! Ellenkezőleg. Láthatóan hagyományosan kontextualista alapállású, ráadásul gyanítható, hogy szemiotikai előfeltevései pedig referenciálisak.
  • Virtuális öngyilkosságom posztmodern önreflexiós gesztus, amely a megalkotott halálkontextus segítségével képes életbevetettségemet posztumusz létezésemmel azonosítani azon a réven, hogy saját szuicid mivoltomat tettem attitűdöm tárgyává
  • A pirézek a megkérdezettek intencionális élménye révén az elutasítottság fenoménjává váltak, így ennek az etnikumnak saját személyemmel való megképezése olyan művészeti performansszá vált, amellyel megengedte az előítéletes gondolkodás valóságába történő beavatkozást.

– másfelől viszont az átlagolvasó hadd nevesse könnyesre magát, hogy milyen remek paródiaszöveget írtam. A cél mindig az, hogy ne külön az egyik vagy külön a másik kívánalomnak feleljek meg, hanem hogy „középről nézve” ne lehessen eldönteni, a beavatottak nyelvén beszélek-e avagy éppen gúnyt űzök ebből a nyelvből. Merthogy ezt én sem döntöm el, ilyenkor ugyanis kettős ügynökként működöm, egyszerre vagyok elszánt híve annak, hogy bonyolult dolgokat csak komplex módon lehet megközelíteni és szinte minden ilyen megközelítésben külön erre az alkalomra létrehozott nyelvet kell használni az értelmezéshez – de ugyanígy vallom azt is, hogy a beavatottak tolvajnyelve beleszűkül saját belterjességébe és a végletekig elidegeníti azt a hagyományos befogadót, aki nem ismeri az adott nyelvi-filozófiai kódrendszert, ám szívesen megmosolyogja (talán meg is kedveli), ha egy író görbe tükrében válik láthatóvá.

Mindezt pedig, talán mondanom sem kell, azóta gondolom így, amióta megértettem, hogy a beavatatlanok éppen azért rekednek kívül ezen az izgalmas értelmezési tartományon, mert a tradicionalitás mint kulturális megelőzöttség a kollektív tudatalatti szétsugárzódása révén kisajátító jelleggel lényegül rá az újonnan születő szubsztanciákra és ezzel felszámolja, rájuk nézve érvénytelenné teszi a nyelvi szubszidiaritás elvét.

fokytatás: A halál és a kettős ügynök

Kulcsszavak: irodalom, nyelv, interjú, stílus

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés