Nem, egyáltalán nem a kis Balázs volt az első. Vagy ha mégis, azt még nem úgy azonosítottam, mint verset, s végképp nem voltam kíváncsi arra, ki alkotta. Én is írhattam volna, nem olyan nagy dolog. Rímelgettem magam is, mint minden kisgyerek. És cseperedvén is folytattam: a lányoknál az iskolában egy időben divatba jött az emlékkönyv, abba illett a fiúknak valami szépet beleírni. Ambícióm annál túlmutatott, hogy valahonnan másolt zengő szavakat rójak újra, írtam hát olyan szerelmes verseket, hogy ihaj. A többes szám nagyon indokolt, mert nemcsak én kedveskedtem minden lánynak új remekművel, hanem a barátaim számára is megírtam az ő vallomásaikat. Az emlékkönyvek szerencsére hamar beteltek és/vagy elfelejtődtek, csak remélni tudom, hogy a sorozatgyártásom padlásokon porosodó bizonyítékait soha nem bányássza elő a háládatlan utókor. Én is abbahagytam egy időre a verselést. »tovább