Az első a sarokban jelent meg, aztán mellette még egy, a harmadik az ablakpárkány alatt tűnt fel, további kettő a küszöb alól bújt elő. Oresztész rémülten figyelte, ahogy egyre többen lettek, és apró lábaikon szertemásztak a szobában. Már-már attól tartott, hogy az elszántabbak őhozzá is odamerészkednek. Kemény, erős bakancsában ugyan nem kellett féltenie tőlük, de a gondolat, hogy felkúszhatnaknak a csupasz lábszáráig és hideg, nedves testük bőréhez érhet, rettenettel töltötte el. Ám a kockázatok láthatólag nem vettek tudomást róla, a súlyos bútorok lába körül csoportosultak és bizonyos illedelmességet mutatva egy arasznyinál magasabbra egyikük sem mászott. Oresztész megnyugodhatott, sőt egy idő után be kellett látnia, hogy ugyan a látványuk eléggé visszataszító, de az illat, amely megjelenésük óta belengte a szobát, kifejezetten kellemes. Éppen folytatta volna, amibe belekezdett (folyókat cserélt hegyekre egy térképen), amikor a kockázatok szabályos körívbe rendeződtek és nagy átéléssel előadták Johann Sebastian Bach újévi kantátáját.