2020. 06. 24.
A mikrohullámú sütő története
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A mikrohullámú sütő története

A mikrohullámú sütő berendezések már régóta velünk vannak a háztartásokban és az éttermi konyhákban is. Hasznuk megkérdőjelezhetetlen, hiszen nagyban meggyorsíthatják az ételek melegítését, sőt készítését is. Sokan azonban nem is ismerik a mikrohullámú sütők történetét és hogy hogyan is alakultak ki, nyerték el mai formájukat. Az alábbiakban ezzel foglalkozunk részletesebben.

A mikrohullám felfedezése

A mikrohullám, amellyel ezek a berendezések működnek, a szóbeszéd szerint egy véletlen folytán került felfedezésre. A második világháborúban egy amerikai hadmérnök végzett kutatást a mikrohullámokkal. Ekkor jött a véletlen felfedezés, ami sok más találmány megszületéséhez is hozzájárult. Ugyanis az éppen aktuális kísérlet során a sugárzott területen hagyta szendvicsét és a művelet után azt vette észre, hogy az forró lett a sugárzás hatására. Ez a véletlen vált a későbbiekben a további kutatások kiindulópontjává.

Mikrohullámú sütők története

A fenti történetet némileg konkretizálva, a mikrohullámok melegítő hatása már a harmincas években ismert volt a tudományban jártasak számára. Sőt mi több 1937-ben a Bell Telephone Laboratories szabadalmat is nyújtott be egy olyan eszközre, amely alacsony frekvenciájú rádióhullámokkal érte el a melegítő hatást.

A mikrohullám felfedezéséhez első konkrét névként Percey Spencer kapcsoltható, aki miközben a Raytheon cég egyik radarállomásának felépítésében segédkezett, egy véletlen folytán felfedezte, hogy a mikrohullámú sugárzás az ételek felmelegítésére is alkalmas lehet. Éppen egy működő radaron dolgozott, amikor furcsa érzése támadt, és észrevette, hogy táskájában a csokoládé olvadni kezdett. Nem csak ő, hanem kollegái is hasonló dolgokat tapasztaltak.

Ezt követően Percey Spencert bízták meg a jelenségek kivizsgálásával, és ő jött rá, hogy a radar által kibocsátott mikrohullámú sugarak olvasztották meg a csokoládét.

Az első étel, amit ezzel a mikrohullám segítségével készítettek el a pattogatott kukorica volt. Ezt követte a tojás, amely a kísérletet végző tudósok szeme láttára robbant fel.

Nem törvényszerű, de érdekes tény, hogy Észak-Amerikában a mai napig a popcorn a legkedveltebb mikrohullámú sütőben készült étel még a mai napig is.

Első mikrohullámú sütő szabadalom

Az első mikrohullámú sütőt 1946-ban a Raytheon szabadalmaztatt, akik radarállomásán az egész felfedezés kezdődött. 1947-ben szó szerint megépítették az első darabot, amely 1,8 méter magas volt, és 340 kg-ot nyomott. Ez a gép, még inkább monstrumnak volt nevezhető, ami vízhűtéssel működött, teljesítménye 3000 W volt. Ez a teljesítmény a ma használatos gépek teljesítményének nagyjából két-háromszorosa.

1954-ben kezdték el forgalmazni az addigra 1600 W-ra csökkentett teljesítményű darabokat, amire igen borsos 2000-3000 dolláros árcédulát aggattak. Emiatt elsőként inkább csak a felső réteg engedhette meg magának ezeket a gépeket. Valamint az első mikrohullámú sütőket az utasszállító repülőgépeken alkalmazták előszeretettel az utasok igényeinek kiszolgálására.

Az első, mindenki számára elérhető gépek 1965-ben kerültek a piacra 495 dolláros áron, ami már jóval kedvezőbb árfekvésűek voltak, így innentől elkezdődött a mikrohullámú sütők szárnyalása.

Mivel a 70-es években a gépek ára radikálisan csökkent, így érthető módon megnőtt a háztartásokban megtalálható mikrohullámú sütők száma. Számokkal illusztrálva kezdetben az USA-ban 40.000 készülék talált gazdára, 1975-re ez a szám már elérte az egymilliót. Mára a világon a háztartások jelentős százalékában megtalálhatók, de például az éttermekben is folyton jelen vannak az ipari mikrosütők is.

Összefoglalva:

A mikrohullámú sütők megszületése tehát mint oly sok minden innováció a véletlen felfedezésnek köszönhető, de ez a felfedezés hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már minden háztartásban és vendéglátóegységben jelen lehessenek ezek a erendezések.

Kulcsszavak: életmód

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés