Balla D. Károly
2011. 04. 05.
Oresztész és a kényszer

Akkor már második órája járt fel s alá az üvegfalak között. A bámészkodók egyike sem tudta megmondani, vajon azelőtt tétlenül ült-e a szálkás deszkájú priccsen vagy éppen feküdt rajta, netán guggolt mellette vagy félénken alámászott, mint ahogy arra sem tudtak válaszolni, mi okozta váratlan nyugtalanságát, belső késztetésből indult-e szűk távlatú, de az idő múlásával mégis végtelenné sokasodó útjára, vagy talán egy feléje dobott hipotézis izgatta fel annyira, hogy nem maradhatott tétlen – ám annyi bizonyos, most a fáradtság legkisebb látható jele nélkül, minden forduló után szinte újult erővel szaporázta lépteit. Bár kérdéseire nem kapott választ, a tömegben elvegyülő Oresztésznek mégis az volt a benyomása, a bámészkodók színlelik tudatlanságukat, valójában jól ismerik az előzményeket, nem csak azt tudják pontosan, hogy a kényszer napok óta egyetlen falatot sem vett magához, hanem azt is, hogy azért kelt fel priccséről, mert csendes délutáni agóniája közben a világmindenség puha gombóccá gyűrt szabásmintája kicsúszott a feje alól.


több hasonló

Kulcsszavak: bdk, oresztész, kisnovell, koan, minima

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés