2011. 02. 10.
Keresés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Balla D. Károly

Keresés

Belépett, becsukta maga mögött az ajtót
és hozzálátott.
Előbb a polcokon kereste.
Ahol mindennek helye van.
Ahol betűrend szerint sorakoztak.
De hiába,
mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik.
Aztán a szekrényben kutatta.
Ahol számozott dobozokba osztva.
De hiába,
mert nem ismerte a sorszámát.
Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban,
ahol méret szerint voltak egymáson.
De nem tudta a nagyságát.
Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt,
amelyben minőség alapján.
De a tulajdonságairól sem volt fogalma.
Kereste az ágy alatt a ládában,
de nem igazodott el a véletlen halmazokban.
Leült kicsit, hogy kifújja magát.
Aztán felállt és bőszen újra nekilátott.
Lesodort mindent a polcokról.
Kiszórt mindent a szekrényből.
Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat.
Kiborította a bőröndöt és a ládát.
De amit keresett, nem volt sehol.
Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba
és azonnal elaludt.
Amikor felébredt,
hozzálátott, hogy mindent visszategyen.
A polcokra betűrend szerint,
sorszám szerint a szekrénybe,
nagyság alapján a kupacokba,
a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta.
Ami nem illett sehová,
azt bedobálta a ládába
és az egészet berugdalta az ágy alá.
Körbenézett.
Amit keresett,
ott hevert a lábánál.
A zsebéből esett ki,
miközben rendet teremtett.
Kulcsszavak: vers, bdk

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés